AGCO: Összetartó csapat, intelligens gépek, gyönyörű lokációk

4 országban összesen több, mint 300 izgalmas, innovatív üzleti partnerrel dolgozunk együtt. Inspiráló Digitális Munkahelyek sorozatunkban közelebb hozunk néhányat belőlük. Ebben a részben a magyarországi AGCO mutatkozik be.

Sorozatunkban olyan nagyobb, ismert és kisebb, kevésbé ismert cégeket szeretnénk bemutatni, akiknél kifejezetten élmény dolgozni.  Ezek az inspiráló digitális munkáltatók nemcsak arra ösztönöznek minket a Codecoolnál, hogy mi magunk is jobb munkáltatóvá váljunk, hanem arra is, hogy új, jól képzett és motivált csapattagokkal járuljunk hozzá a sikereikhez. Olyan junior szakemberekkel, akik pontosan megfelelnek az üzleti igényeiknek, és beleillenek vállalati kultúrájukba. Büszkék vagyunk rá, hogy képzési és toborzási partnereik lehetünk, és örömmel kötjük össze őket a Codecoolerekkel, a piacon elérhető legjobb tech juniorokkal.  

Ismerjétek meg az AGCO-t, pontosabban helyi szolgáltató központjukat (shared service centre, azaz SSC), az AGCO Hungary Kft.-t. Az AGCO globális piacvezető mezőgazdasági gépek tervezésében, gyártásában és forgalmazásában. Portfóliójukban izgalmas, nemzetközi márkák találhatók, valamint kb. harminc gyár világszerte és egy 140 országra kiterjedő dealership hálózat. Széles termékkínálatuk a traktoroktól és arató-cséplő gépektől kezdve kiterjed a silókon át az automata etetőrendszereken keresztül egészen precíziós mezőgazdasági gépekig.

A budapesti AGCO SSC egy igazán globális, multifunkcionális üzleti központ, amely az AGCO legtöbb területén értéket teremt az IT, HR, beszerzés és pénzügy területektől kezdve egészen a műszaki szolgáltatásig és a mérnöki részlegig. Subecz Péter, Senior IT Managerrel ültünk le beszélgetni.

Péter, kérlek, mutasd be nekünk a cégeteket. Milyen munkahely az AGCO?

Az AGCO egy nagy, multinacionális vállalat számos üzletággal. Büszkék vagyunk rá, hogy a 3 legnagyobb globális piacvezető között lehetünk a mezőgazdasági gépek gyártása terén. Például, az egyik kiemelt márkánk a Fendt. A Fendt egy annyira menő és prémium márka, hogy a traktorok Ferrarijaként is emlegetik. Világszerte több, mint 20 gyárunk és számos más üzleti egységünk van, beleértve a budapesti SSC-t, ahol több mint 400 kollégánk dolgozik. A helyi csapat java része IT fejlesztő és architekt. A fókusz nálunk a folyamatos fejlesztésen és innováción van.
Az iroda szép és modern, a hangulatot pedig egy jóféle multi kultúra hatja át. Valóban nemzetközi, és inspiráló projektcsapatokban folyik a munka.
Az összetartás nagyon erős – annak ellenére, hogy sok üzleti egységünk felvásárlásokon keresztült került a vállalatba, nem organikusan alakultak ki a cégen belül.  Mindig nyitva áll a lehetőség az utazásra, ami azért is nagy élmény, mert az irodáink és a gyáraink többnyire gyönyörű helyeken vannak szerte a világban. Például Linnavouriban, a finnországi Tampere közelében;  a Neuschwanstein kastély mellett Németországban; Vicenza határában, az Alpok lábánál Olaszországban; a franciaországi Beauvais mellett; az egyesült királyságbeli Devon-ban; és az egyesült államokbeli Minnesotában, Duluth környékén.  A munka pedig igazán izgalmas. Csúcstechnológiás, intelligens gépekkel dolgozunk, a gyártástámogatás és a vállalatirányítás pedig DevOps megközelítéssel történik. Annyira sok új innováció van a terveink között, hogy a következő 4-5 évben bőven lesz mit csinálnunk.

Mennyire fontosak nálatok a digitális skillek és készségek?

Ahogy említettem, az üzleti egységünk alapvető feladat a digitális megoldások szállítása és az innováció, mindezek megvalósításához pedig képzett tech szakemberekre van szükségünk.  A magas szintű műszaki és soft skillek mellett nagyra értékeljük az agilis szemléletet és az agilis irányelvek és módszerek ismeretét, mivel épp egy agilis átalakulás közepén tartunk.
A klasszikus, vízesés jellegű fejlesztési modell egyszerűen már nem elég jó nekünk.
Az átállás fokozatos, és nem csak IT-t, az üzleti oldalt is érinti.

Sokat hallani mostanában az egyre növekvő digitális munkaerőhiányról. Te ezt mennyire látod kihívásnak?

Mi is érezzük, hogy manapság nehéz jó tech szakembert találni. Ráadásul megtartani is sokkal nagyobb kihívás őket, mert az emberek hajlamosak lettek sokkal könnyebben és gyorsabban munkahelyet váltani, mint néhány évvel ezelőtt.  Még mindig biztosak vagyunk abban, hogy egy nagyon jó munkahelyet és csomagot tudunk ajánlani, és arra törekszünk, hogy továbbra is olyan munkáltató legyünk, akit nem szívesen hagynak el az alkalmazottak.

Hogyan fejlesztitek szervezeti szinten a digitális kompetenciáitokat? Toboroztok új szakembereket, átképeztek munkatársakat, vagy mindkettő?

Mindkettő: a minőségi toborzásra és a folyamatos képzésre is összpontosítunk.  Összesen 4 DevOps csapatom van, kb. 60 emberrel, és folyamatban van további emberek felvétele. Van olyan csapatom, ahol a kollegák fele a Codecoolból jött. Ők mind DevOpsra specializálódtak a full-stack fejlesztői képzésük során.  Amikor valaki csatlakozik hozzánk – akár a Codecoolból, akár máshonnan – , az onboarding során végig kell csinálnia egy videótréning sorozatot, ami a mi speciális termékeinkre és a technológiáinkra készíti fel.  Később mindenkinek lesz egy személyes fejlődési terve, és ügyelünk rá, hogy nyomon is kövessük a haladásukat. Elérhetőek nálunk tréningek új technológiákról, és soft skillek fejlesztéséhez is.

Miért döntöttetek úgy, hogy partnerségre léptek a Codecoollal?

A Codecoolból jól képzett juniorok jönnek, és egy fejlesztési csapat nem állhat kizárólag seniorokból. Mindig szükség van egy egészséges egyensúlyra a seniorok és a juniorok között.
A Codecoolerek mindig motiváltak, ellentétben sok seniorral. A junioraink tanulni akarnak és dolgozni, és ezt mi nagyra értékeljük.
Előfordul, hogy tovább kell fejleszteniük néhány skilljüket, például megtanulniuk összetett algoritmusokat. Az ilyesmiben az egyetemi végzettséggel rendelkezők jobbak, mert ők tanultak lineáris algebrát. De a Codecoolerek cserében másban jobbak: az ő tudásuk inkább gyakorlati megközelítésű, magabiztosabbak új dolgok kipróbálásában, könnyebben beilleszkednek, és jól el tudják magyarázni a megoldásaikat, ami szintén fontos része a munkájuknak. Elégedettek vagyunk a Codecoolerekkel, remekül illenek a csapatunkba. Emellett a Codecoolos kollégákkal való együttműködést is nagyra becsülöm. Elég elküldenem nekik, milyen profilú munkatársat keresünk, anélkül hogy túl kellene magyaráznom, és legfeljebb 2 napon belül már meg is kapom a listát a megfelelő jelöltekről. Ha várnom is kell, az inkább a mi HR folyamataink miatt van néha, de mindent egybevetve a mindig kifejezetten gyorsan és egyszerűen tudunk tőlük új embert felvenni.

Milyen helyi és globális trendek hatnak a vállalatotokra manapság?

Az agilis transzformáció nem teljesen új globális trend, de nálunk most épp ez történik, és fontos része az életünknek, hogy implementáljuk a teljes szervezetben. A felhőalapú szolgáltatások trendjét is követjük – a megoldásaink 60–70%-át már most is a felhőben hosztoljuk vagy a felhőn keresztül osztjuk meg.

Mi a hosszú távú digitális stratégiátok?​

Az új CIO-nk nagyszabású digitális transzformációt indított el, aminek része lesz az összes ügyfélportálunk központosítása a felhőben, és a pénzügyi és mérnöki folyamataink központosítása is. Az agilis és felhőalapú működésről szóló terveink mellett pedig egy globális, integrált, digitális platformot is építünk a szervezetünknek. És persze továbbra is folyamatosan szállítjuk világszínvonalú, intelligens mezőgazdasági gépeinket.

És végül: milyennek látod a közös digitális jövőnket?

Úgy gondolom, hogy folytatódik a jelenlegi trend, és a jövőben is egyre gyorsabban és könnyebben férünk majd hozzá egyre több információhoz. Ez ugyanúgy igaz a gyártósor melletti munkásra, mint mondjuk, a traktor vezetőjére, aki a valós idejű adatokat ellenőrzi az okostelefonján. A kulcs az adatok szűrésében rejlik majd – a jövőben még inkább, mint manapság. A hangsúly az adatokhoz való hozzáférés személyre szabásán lesz. A szektorunkból kitekintve is hasonló trendet látok, ami az információs ökoszisztémát illeti. A fenntartható energiagazdálkodás és az emberi hibákat kiküszöbölő digitalizáció pedig két másik olyan fontos terület, ahol alapvető változásokat várok a jövőben.

Inspirálónak találod az AGCO példáját? Vedd fel velünk a kapcsolatot, ha igazán jó junior tech szakemberekre van szükséged, vagy testreszabott informatikai tréninget keresel a kollégáid számára.

Com-Forth: “Mi a jó embereket keressük”

4 országban összesen több, mint 300 izgalmas, innovatív üzleti partnerrel dolgozunk együtt. Inspiráló Digitális Munkahelyek sorozatunkban közelebb hozunk néhányat belőlük. Ebben a részben a magyarországi Com-Forth mutatkozik be.

„Inspiráló digitális munkahelyek” c. sorozatunkban bemutatunk néhányat a 300+ üzleti partnerünkből, 4 országból. Olyan nagyobb, ismert és kisebb, kevésbé ismert cégeket, akiknél kifejezetten élmény dolgozni.

A partnereink nemcsak arra ösztönöznek minket a Codecoolnál, hogy mi is jobb munkáltatóvá váljunk, hanem arra is, hogy jól képzett és motivált új csapattagokkal járuljunk hozzá a sikereikhez. Olyan junior szakemberekkel, akik pontosan megfelelnek az üzleti igényeiknek, és beleillenek a vállalati kultúrájukba. Büszkék vagyunk rá, hogy képzési és toborzási partnereik lehetünk, és örömmel kötjük össze őket a Codecoolerekkel, a piacon elérhető legjobb tech juniorokkal.

Ismerjétek meg a Com-Forth-t, egy magyarországi, családi vállalkozást, amely innovatív, ipari, digitális megoldásokat szállít gyártó cégeknek. A Com-Forth több, mint 3 évtizede van a piacon. Mindig is az embereket helyezték előtérbe a technológiával szemben, mind üzleti partnerként, mind munkáltatóként. Tudatos döntés náluk, hogy egyelőre nem is akarnak nagyobbra nőni, és nagyon figyelnek rá, hogy megőrizzék emberközpontú vállalati kultúrájukat. A CEO-jukkal, Bóna Péterrel ültünk le beszélgetni.

peter bona

Péter, kérlek, mutasd be nekünk a cégeteket. Milyen munkahely a Com-Forth?

A Com-Forth egy relatíve kicsi, fókuszált vállalkozás, amely ipari szoftvereket szállít az ügyfeleinek. Gyártó cégeknek kínálunk személyre szabott, innovatív, digitális megoldásokat a gyártási folyamataik adatgyűjtéséhez, elemzéséhez és vizualizációjához, hogy javítsunk a hatékonyságukon és termelékenységükön. Emellett hozzáadott értéket képviselő forgalmazói vagyunk olyan ipari, digitális termékeknek, amelyek célja az ipari adatgyűjtés, kommunikáció és biztonság.

A Com-Forth egy emberközpontú vállalat, és esetünkben ez nem csak egy jól hangzó közhely. Mi ezt komolyan is gondoljuk.

Nem egy nagy, multi vagyunk, ahol az ember néha csak egy fogaskerék a gépezetben, vagy épp egy menő start-up, ahol állandóan ezerrel kell pörögni.

Olyan hely vagyunk, ahol nem „használnak” téged, és nem égsz ki már a kezdetekkor, hanem szívesen fogadnak, és megbecsülnek. Egy olyan közösség, ahol a kollégáid tényleg a második családodat jelenthetik. 

Vigyázunk a kollégáinkra, és a „jó embereket” keressük. Nem is abban az értelemben, hogy jó munkaerő legyen valaki, hanem inkább, hogy passzolj a kultúránkhoz. 

 

Ha nekünk dolgozol, akkor úgy, és akkor végezheted a munkádat, amikor szeretnéd – meglesz rá a tered és a szabadságod.

Ha olyan ember vagy, aki élni tud ezzel a térrel és szabadsággal, anélkül hogy folyton fogni kéne a kezed, az már egy jó alap.

Emellett ki kell jönnöd minden munkatársaddal. Kis cégként a nagy döntéseket együtt hozzuk meg, ezért fontos, hogy ne legyen komoly feszültség a csapatban. Fiatalos csapat vagyunk, innovatív projekteket viszünk végig digitális környezetben, és mindezt úgy, hogy az emberekre összpontosítunk.

Azt látjuk, hogy a legtöbb tech szakember azt is nagyra értékeli, ha szabadon eldöntheti, hogy mikor és honnan dolgozik, és hogy hogyan, milyen keretrendszerben. Mi megadjuk ezt a szabadságot, „csak” annyit kérünk cserébe, hogy jól élj vele.

Mennyire fontosak nálatok a digitális skillek és készségek?

Mivel digitális szoftvermegoldásokat szállítunk, a 24 kollégánkból (26, ha beleszámoljuk az épp szülési szabadságon lévőket is) 15 fejlesztő. Organikusan szoktunk bővülni, ami annyit jelent, hogy ha több a feladat, akkor keresünk új kollégát. De tudatosan ügyelünk arra, hogy ne nőjünk túl nagyra, és megőrizzük a családias hangulatot. Nemrég épp bővült a csapat, és 4 Codecooler csatlakozott hozzánk. Nagyon elégedettek vagyunk velük. Ahogy korábban említettem, mi jó embereket keresünk, akik illenek a kultúránkba, és osztoznak az értékeinken. Technikai készségeket tekintve pedig olyan szakembereket, akik értenek az MS SQL adatbázisokhoz, a frontendhez (preferáltan Angular) és a backendhez is (C# vagy .NET Core). De azt hiszem, egy olyan kollégánk sincs a csapatunkban, aki a mai napig pontosan ugyanazt csinálja, mint amire eredetileg felvettük. Nálunk folyamatosan új dolgokat lehet tanulni, és olyan projektekben lehet résztvenni, amelyek további tanulásra és fejlődésre inspirálnak.

Sokat hallani mostanában az egyre növekvő digitális munkaerőhiányról. Te ezt mennyire látod kihívásnak?

Igazából nem különösebben. Talán nem leszek nagyon népszerű a véleményemmel, de hajlamos vagyok egyetérteni Simon Sinekkel ebben a kérdésben. Szerinte, ha jó munkáltató vagy, akkor mindig meg tudod találni az embereket, akikre szükséged van.
Szerintem nincs igazán hiány a piacon. Ha komolyan keresel, akkor találsz nagyon jó embereket. Az igazi kihívás az, hogy megtartsd őket.
Ennek ellenére a Com-Forth-nál gyakorlatilag nincs fluktuáció. Vannak olyan kollégáink, akik már kb. 20 éve nálunk dolgoznak. Emlékszem, valaki egyszer a próbaidőszak alatt elment tőlünk, mert nem illettünk össze kulturálisan. De már ennek is vagy 7 éve. Szerintem egyszerűen meg kell dolgoznod azért, hogy megtaláld, és meg is tartsd a megfelelő embereket. És ez megéri az erőfeszítést. A Gartner szerint egy távozó kolléga átlagos költsége 19 000 dollár. Ebbe beletartozik a csökkenő, majd kieső produktivitás, a kilépés, a munkaerő-felvétel, az onboarding, és más költségek. Egy-egy kolléga elengedése komoly érvágás, mégis kevés vállalat tesz elég energiát abba, hogy megakadályozzák.
Az a helyzet, hogy a vállalatok megszokták, hogy kihasználják az alkalmazottaikat. De ők most megfordították a hatalmi játékot, és elkezdtek tiszteletet és igazságos bánásmódot követelni a munkáltatójuktól. 

Úgyhogy engem egyáltalán nem lep meg a nagy felmondási hullám. Szerintem ez jobb, egészségesebb berendezkedést eredményez, türelemre tanít munkáltatóként, és arra ösztönöz, hogy becsüld meg, aki neked dolgozik.

Egyébként az sem igaz, hogy manapság a fiatalok nem akarnak dolgozni. Hogy csak pénzt akarnak keresni, nem fegyelmezettek, követelőznek. Egyáltalán nem igaz. Nálunk is vannak Z generációs kollégák, az egyikük 2001-ben született. Mindannyian motiváltak és szorgalmasak, egyszerűen csak nem szeretik a szigorú felügyeletet és a szűk határokat.

Mi meghallgatjuk a kollégáink igényeit, a fiatalokat is beleértve, és mindannyian rugalmasan dolgozhatnak nálunk. Akár elmehetnek Görögországba is pár hétre, hogy kitesurfözhessenek minden este a tengerparton, ha előtte elvégezték a munkájukat. (Ilyenre egyébként konkrétan volt is példa.) A technológia mindezt lehetővé teszi, mi pedig megbízunk az embereinkben, szóval miért ne?

A Com-Forth-nál az elmúlt 5-6 évben már hozzászoktunk a rugalmas, hibrid működéshez. A kollégáinknak mindig is megvolt a lehetőségük arra, hogy otthonról dolgozzanak, ha éppen úgy tartotta kedvük, vagy úgy tudtak jobban haladni a feladataikkal. Épp ezért minket nem értek felkészületlenül a járvány miatti korlátozások – nagyjából ugyanúgy folytattuk a munkát, nem nagyon változott semmi. Mi nem félünk a rugalmasságtól, ha ez segít a kollégáinknak, és nem veti vissza a produktivitást.

Azt akarjuk, hogy jó emberek dolgozzanak nekünk, tehát jó munkáltatóknak kell lennünk. Tudjuk, hogy a középszerű nem elég jó, az emberek egyszerűen már nem érik be a középszerűséggel.
És én kifejezetten örülök ennek.

Hogyan fejlesztitek szervezeti szinten a digitális kompetenciáitokat? Toboroztok új szakembereket, átképeztek munkatársakat, vagy mindkettő?

Ahogy korábban említettem, időnként felveszünk új fejlesztőket, hogy lépést tudjunk tartani a sokasodó megrendeléseinkkel. Tavaly októberben vettük fel a 4. Codecoolerünket. De nem akarunk túl nagyra nőni, így nem keresünk folyamatosan új embereket. Ami a tréningeket illeti, azt látjuk, hogy a fejlesztők jobban szeretnek önállóan tanulni, új projekteken keresztül, illetve egymástól. És mi ezt támogatjuk. De a tréning is egy opció, a mi kollégáinkat főleg a soft skill kurzusok érdeklik.

Miért döntöttetek úgy, hogy partnerségre léptek a Codecoollal?

Amikor először megkeresett minket a Codecool, akkor mi épp nem kerestünk új fejlesztőt. De egy nap Angéla, a Codecoolos kapcsolattartónk azzal hívott fel, hogy van egy végzős Codecooler, aki szerinte pont megfelelhet az igényeinknek, és beleillene a kultúránkba. Megismerkedtünk a jelölttel, és igaza volt. Habár épp nem kerestünk senkit, azonnal felvettük, mert annyira jól illett közénk. Kívánni sem tudtunk volna jobb csapattagot.
De ez csak azért volt lehetséges, mert a kapcsolattartónk odafigyelt ránk, megértette, kik vagyunk, és nem egy kompromisszumos ajánlattal hívott fel, amivel csak az időmet vesztegette volna.
Várt, amíg meg nem találta nekünk a tökéletes kollégát, és csak ekkor hívott fel. Nagyra értékeltem ezt, és azóta sem csalódtam soha, sem Angiban, sem a Codecoolban.

Milyennek látod a Codecoolereket?

Nagyon motiváltnak látom őket. Mivel egy évre „kicsekkolnak” a munka világából, mialatt a Full stack fejlesztő képzést végzik, a végére már alig várják, hogy végre dolgozhassanak. A Codecool intenzív, teljes munkaidős, hosszú képzése komoly elkötelezettséget igényel, és a végzettek örülnek a lehetőségnek, ha utána végre éles projekteken dolgozhatnak az első tech pozíciójukban. A Codecool full stack képzése nem könnyű, de a végére a diákok rengeteg tudást szereznek. Ők sem tudnak még mindent persze, de 5 év alatt sem lehet mindent megtanulni. Ami pedig a legjobb, hogy a Codecoolban megtanulnak tanulni, és meg is szeretik a tanulást.
A Codecoolerek a legtöbbször jó emberek, nagyon motiváltak, és jól képzettek. Nekem pedig ezek a dolgok számítanak.

Milyen helyi és globális trendek hatnak a vállalatotokra manapság?

Az egyik az úgynevezett Total Experience, ami azzal jár, hogy a technológiaközpontú megközelítés helyét emberközpontúság veszi át a digitális fejlesztésben. Ez nem új trend, de most erősebb, mint valaha, és nagyon releváns a mi szempontunkból.

A másik a low-code platformok fejlődése, és az olyan eszközöké, amelyek megkönnyítik a szoftverfejlesztést, ezáltal pedig demokratizálják a programozást. Már nincs szükség haladó szintű technikai készségekre az egyszerű digitális megoldások létrehozásához. Az összetettebb dolgokhoz még mindig szükség van komoly tudásra, de az alapszintűekhez nem.

Aztán ott van még a citizen data scientist trend – ez hasonlóképpen demokratizálja az adatelemzés területét. Lehetővé teszi, hogy az alapvető elemzői készségekkel rendelkező kollégák is el tudjanak végezni haladó szintű elemzéseket intelligens digitális megoldások segítségével.

Ezzel pedig el is jutunk az Industry 5.0 témájához, amely az emberek és gépek közötti interakcióra összpontosít. Az Industry 4.0 arról szól, hogy az ipari gyártás digitális transzformáción megy keresztül. Ez elhozza az adatvezérelt döntéshozatalt a gyárakba, és a mesterséges intelligencia által vezérelt folyamatokat. Mindezt a technológia fejlődése hajtja és támogatja. Az Industry 5.0 során ugyanakkor már az embereken van a hangsúly, ők hozzák a döntéseket. Ez egy komoly paradigmaváltás. Azt jelenti, hogy már nem a technológia a kulcs, nem a technológia irányít, hanem az emberek.

A múltban, ha digitálissá akartad tenni a vállalatodat, akkor rábíztad a projektet egy Chief Digital Officerre (CDO). A valóságban viszont ez már nagyon nem egy egyemberes feladat. Mindenkinek digitálissá kell válnia, ami azt jelenti, mindenkinek muszáj használnia, sőt néha fejlesztenie is digitális megoldásokat. Ehhez mindenkinek változnia kell, ami nehéz, de a már említett low code és citizen data scientist megoldások segíthetnek.

égül pedig a fenntarthatóság és a bolygónk védelme olyan fontos témák, amik érintenek minket, illetve a technológia felhasználása úgy, hogy az segítsen jobb életkörülményeket teremteni a következő évtizedekben. Ezek is olyan trendek, aminek örülök, hogy egyre népszerűbbek, nem csak cégvezetőként, hanem emberként is.

Mi a hosszú távú digitális stratégiátok?

Hiszek a fenntartható növekedésben és a folyamatos innovációban az üzletben is, akár a rövid távú profit rovására. Fontosnak tartom, hogy a digitális megoldásainkat jó célokra lehessen használni.

Az automatizálásnak sokkal több értéket kell nyújtania annál, hogy csökkenti a költségeket. Az olyan munkákat kell átvennie, amelyeket jobb is, ha gépek végeznek
(például a szemrevételezéses ellenőrzést a gyártósorokon, és más olyan feladatokat, amiktől az emberek gyorsan kiégnek).

Fontos, hogy az emberek az automatizációnak köszönhetően jobb munkákat kapjanak, amelyekben több értéket tudnak teremteni, és jobban is érzik magukat. Mi az a cég akarunk lenni, akik ilyen „automatizálás a jó érdekében” típusú projekteket csinálnak. Amolyan emberközpontú oázissá szeretnénk válni egy technológia által vezérelt iparágban – erős kultúrával, erős elvekkel és merészséggel, hogy nemet mondjunk, amikor kell.

És végül: milyennek látod a közös digitális jövőnket?

Jelenleg azt látom, hogy egyik végletből a másikba esünk, miközben rohanunk a digitális analfabetizmus felől egy teljesen virtuális életvitel felé.
Szerintem akkor találjuk majd meg az egyensúlyt, ha újra elkezdjük értékelni a hagyományos interakciókat. A személyes találkozókat, egy kézfogást, a spontán beszélgetéseket egy-egy offline konferencián.
Fontos, hogy újra érdeklődésünket leljük egymásban, és időt szánjunk egymásra, nem csak online, hanem egy csésze kávé fölött is. Szerintem ezek a dolgok hamarosan újra értékesebbé válnak. Végül is a klasszikus, nyomtatott könyvek eladása is megugrott a járvány kitörése óta. Úgy gondolom, hogy az analógra épp annyira szükség van az életünkben, mint a digitálisra, és hogy végül rálelünk majd egy természetes, élhető egyensúlyra. A gépeket pedig – szerintem – örökké használni fogjuk. Nem a Mátrixban fogunk kikötni, hanem inkább gyarapodunk majd emberként a poszt-digitalizáció korában.
Inspirálónak találod a Com-Forth példáját? Vedd fel velünk a kapcsolatot, ha igazán jó junior tech szakemberekre van szükséged, vagy testreszabott IT tréninget keresel a kollégáid számára.

Kétszer több diák és a legjobb IT kurzusok a piacon

Hogyan tudott a Codecool dinamikusan nőni 2021-ben is? Merre tovább 2022-ben? Boda József, Codecool CEO évindító posztjából kiderül.

Ha felidézzük egy pillanatra, hogy 2020-ban mire számítottunk, hogy fog kinézni 2021. … – hát, nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogyan a legtöbben akkor gondoltuk. 

Azt vártuk, hogy 2021-ben már túlleszünk a járványhelyzeten. Hogy az első, majd a sokadik sokk, az első, majd a második hullám után, a vakcinák segítségével csak visszatérhet végre az életünk egyfajta „normális”, de legalábbis stabil kerékvágásba egy év után. Hát, nem egészen így lett. 

2021-ben 3. és a 4. hullámnak köszönhetően Magyarországon például folyamatosan változott, hogy éppen be lehet-e járni az iskoláinkba, vagy online megy-e az oktatás. Romániában szinte egész évben online folyt nálunk a tanulás. Ausztriában pedig épphogy elindult az oktatás az első csoport diákkal legújabb iskolánkban novemberben, már jöttek is a szigorítások és a váltás online-ra. 

A nagy különbség az volt 2020-hoz képest, hogy hiába nem számítottunk rá, tavaly már fel voltunk készülve az állandó változásra. 2020-ban is hatékonyan felülemelkedtünk a váratlan nehézségeken, 2021-ben viszont már meg sem lepődtünk rajtuk. És még eredményesebben kovácsoltunk előnyt belőlük – például a legfontosabb, full-stack fejlesztő kurzusunk online változatának továbbfejlesztésével, amivel ma már sokkal több embert elérünk, mint az iskoláink környékéhez kötött offline képzéseinkkel. Ki gondolta volna ezt 2019-ben, akár 2020-ban is? Mi biztosan nem.

Korábban számunkra az is elképzelhetetlen lett volna, hogy teljesen online vegyünk fel egy új kollégát, főleg felsővezetőt a cégbe. Tavaly viszont ezt is zökkenőmentesen megoldottuk. Természetesen a diákjaink nagy részét is online vették fel partnercégeink, együtt szoktunk hozzá mindannyian a megváltozott lehetőségekhez.

Közben pedig talán észre sem vettük, hogy elkezdődött az „új normális”, amire vártunk – csak épp nem pont úgy néz ki, ahogy vártuk. Már 2020-ban is világos volt, hogy olyan már soha nem lesz minden, mint 2020. előtt, de azt nem tudtuk, hogy vajon milyen lesz. Mára úgy látszik, egy dolog jellemzi egészen biztosan az új világot: a folyamatos, nagy amplitúdójú változás. És hogy az lesz sikeres ebben az új normálisban, aki fennakadás nélkül tud alkalmazkodni a folyamatos változáshoz, és abból tud építkezni. Ma már látszik, hogy arra várni, hogy mikor stabilizálódik egy új működés, időpocsékolás és vesztes stratégia.

Ezekre vagyunk a legbüszkébbek 2021-ből:

Nagyon büszkék vagyunk, mennyi mindent elértünk 2021-ben is. Csak néhányat idéznék fel a legfontosabb sikereink közül:

  • Sikeresen elhelyeztük a 2000. Codecoolert is több mint 250 vállalati partnercégünk egyiknél. 6 éve végeztek nálunk az első diákok. Külön öröm nekünk, és igazi megerősítés, hogy 80%-uk még ma is ugyanannál a cégnél dolgozik, ahol a segítségünkkel helyezkedtek el.
  • Elindítottuk első ösztöndíj programunkat, a CoderGirl ösztöndíjat. Vállalati partnereinkkel együtt közös kiemelt célunk, hogy sokkal több nő számára tegyük vonzóvá az IT-pályát. A hozzánk jelentkező lányok és nők közül a legerősebb motivációval és a leginkább kiemelkedő logikai készségekkel rendelkezők ma már ingyen tanulhatnak nálunk.
  • Megnyitottuk első iskolánkat Nyugat-Európában, Ausztriában. Magyarország, Lengyelország és Románia mellett így már 4 országban vagyunk jelen. Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a célunkhoz, hogy 1-2 éven belül Közép-Európa, ezt követően pedig a tágabb régió vezető informatikai oktatási intézménye legyünk. 
  • Új nyílt képzéseket indítottunk. Például az egyhetes „Bevezetés az IT-ba” kurzust, ami Bécsben tartottunk meg először, és a 6 hónapos Kiberbiztonsági Szakértő kurzust, ami Magyarországon indult el novemberben. Emellett minden országban teljesen online is elérhetővé tettük egyéves full stack fejlesztő kurzusunkat. Az állam által finanszírozott, diákok számára ingyenes képzéseinken pedig több mint 300 karrierváltó szerzett tavaly versenyképes IT szakmát. 
  • Bővítettük vállalati IT-s és soft skill képzési kínálatunkat is, és több partnerünknél indítottunk a megrendelői igényekre szabott, teljes körű, belső digitális akadémiát.
  • A számok mindig a történetnek csak egy részét jelentik, főleg kontextus nélkül. Mégis sokat elárulhat, hogy 2021-ben 40%-kal tudtuk növelni árbevételünket. Stabil pénzügyi eredményeinknek köszönhetően biztos partnerei vagyunk azoknak, akik a segítségünkkel szeretnének karriert váltani, és azoknak is, akik vállalatuk digitális képességeinek megerősítésében számítanak ránk rövid és hosszú távon.

Azt látjuk, hogy vállalatoknál egyre csak gyorsult a digitális transzformáció, és egyre több, korábban klasszikusan üzleti területet is érint. Újabb és újabb digitális munkakörök jöttek és jönnek, létre, és közel sem tudunk annyi szakembert képezni, mint amennyire igény lenne. Tavaly minden egyes végzett diákunknak találtunk munkát minden országban, aki igénybe vette az állásgaranciánkat, amellett, hogy még több vállalati képzést tartottunk, mint korábban.

Azt szeretnénk, ha 2022-ben kétszer annyi új diákot tudnánk felvenni, mint 2021-ben. A minőségből viszont nem engedünk, sőt, folyamatosan továbbfejlesztjük képzéseinket és saját magunkat is. 

Full stack fejlesztő kurzusunk több, mint egy bootcamp, és jobb, mint egy egyetem. Egyéves, állásgaranciával és utófinanszírozással is választható átfogó programozóképzésünk nem csak egy egyszerre mély és széles gyakorlati szakmai tudást ad, de biztos állást is garantál a kurzus után egyik partnerünknél. 2022-ben szeretnénk még több ambiciózus és lelkes karrierváltó számára elérhetővé ezt a lehetőséget, ezért az állásgaranciánkat minden országban kiterjesztjük a képzés online változatára is.

Csak akkor tudunk egyszerre hitelesek és hatékonyak lenni abban, amit csinálunk, ha mi magunk is azok vagyunk. Ha minden egyes kollégánk hisz a Codecool missziójában, értékeiben és módszertanában, és mindannyian megfelelően tudják képviselni és átadni ezeket. Ezt másképp tudtuk biztosítani 5-6 éve fiatal, de ígéretes start-upként, és másképp tudjuk ma, 4 országban jelenlévő, de továbbra is intenzíven növekedő nemzetközi scale-up vállalatként.

Azért, hogy az óriási növekedés ellenére még rugalmasabbak és még innovatívabbak legyünk, 2021-ben átfogó belső középvezető-fejlesztési programot indítottunk. Azért pedig, hogy lépést tudjunk tartani a vállalati programjaink iránt megnövekedett igénnyel, 2022-től egy dedikált szakmai csapat foglalkozik majd a vállalati képzéseink és akadémiáink továbbfejlesztésével és megvalósításával.

És ha már szervezet és emberek – hadd köszönjem meg itt a kollégáimnak az egész éves munkájukat. Szó sincs itt szerencséről ugyanis – minden, amit a Codecoollal elértünk és elérünk, nekik köszönhető. Minden egyes Codecool munkatársam hozzátett a sikerekhez a lelkesedésével, kitartásával, tudásával, és én személy szerint nagyon hálás vagyok, hogy közös célokért dolgozhatok velük együtt minden nap.

Végső konklúzióként, azt hiszem, elmondhatom, hogy 2020. után 2021. sem bizonyult egy könnyű évnek – a sok sikert sok munkával értük el. Megdolgoztunk érte. Én el is fáradtam év végére, volt mit kipihennem az ünnepek alatt. 

Most viszont újult erővel és tettvággyal vágok bele az új évbe, és bízom benne, hogy ezzel mind így vagyunk. És abban is bízom, hogy idén is egy legalább olyan eredményes évet zárunk majd, mint tavaly. 

Boldog és sikeres újévet kívánok mindannyiunknak, és azt, hogy idén még több álmot váltsunk együtt valóra, sikeres, jövőbiztos, tech karrierek elindításával.

 Gyorsítsd fel a digitalizációt, és vidd új szintre csapatod képességeit!

Akár új tech szakemberekre van szükséged, akár meglévő kollégáid tech tudását szeretnéd naprakésszé tenni, a Codecool rugalmas és testreszabott megoldásokat kínál, hogy vállalkozásod hatékonyan lépést tartson a digitalizáció és az AI világával. Tekintsd meg szolgáltatásainkat, és találd meg az igényeidhez legjobban illő megoldást, legyen szó céges tréningekről, átképzésekről vagy IT tehetségek stresszmentes toborzásáról. Kövess be minket a Linkedin oldalunkom is!


Az 5 legnépszerűbb Codecool blogbejegyzésünk 2021-ből

man reading blog post on mobile

Olvasd el újra és nyerj inspirációt a Codecool IT- képzésekről, toborzásról és menedzsmentről szóló 2021-es legnépszerűbb blogjaiból.

man reading blog post on mobile

Hamarosan itt az év vége, ami remek alkalom a nosztalgiázásra. Arra gondoltunk, visszatekintünk az idei blogposztjainkra, és sorba vesszük, melyek voltak a legnépszerűbbek, melyek váltották ki a leghevesebb vitákat, és melyek inspirálták az olvasóinkat leginkább. Remek volt visszaolvasni a LinkedInen hagyott megjegyzéseitek, vagy épp látni, mennyi like és emoji érkezett a posztokra.

Íme a követőink 5 kedvence. Jó (újra)olvasást!

Idén ez volt mind közül a legnagyobb kedvenc. Ez a blog arról szól, szerintünk mi a legnagyobb akadálya annak, hogy megszüntessük az IT terén tapasztalható, folyamatosan növekvő tehetséghiányt. A tény, hogy ez a bejegyzés ennyire népszerű volt, csak alátámasztja, mennyire fontos a téma, és milyen sok cég küszködik a tehetséges szakemberek hiánya miatt.

A 7 fő okból, amiért ez a jelenség még mindig tapasztalható, 4 a következő volt:

  1. 1. Digitalizálódás az IT-n kívül, maga a tény, hogy egyre több digitális készséget igénylő pozíció nyílik az IT területén kívül is a vállalatoknál
  2. A COVID miatti digitalizáció nemcsak a digitális stratégiákban korábban meghatározott innovációs területeken, hanem más, működéssel kapcsolatos folyamatok esetén is kikényszerítette a gyors digitalizációt
  3. Az infláció mértéke egyes országokban megemelte az amúgy sem olcsó tech szakemberek fizetését
  4. A növekvő EU-s és kockázati tőke finanszírozások egyre több betöltendő IT-állást teremt, főleg 2014 óta
Érdekel a többi három ok is? Olvasd el a cikket, és tájékozódj ennek a globális kihívásnak az összetett hátteréről.

Elég heves vita alakult ki a LinkedInen ennél a bejegyzésünknél. Úgy tűnt, mindenkinek megvan a maga véleménye erről az ellentmondásos témáról, és nagyon örültünk az érveiteknek és példáitoknak.

Álláspontunk szerint – ahogy azt a blogposztban is részletesen megírtuk – az egyetemi képzés rengeteg értéket adhat, és vannak olyan pozíciók, ahol elengedhetetlen az ilyen háttér megléte, azonban számtalan olyan terület is akad, ahol nincs rá szükség. Megvizsgáltuk a statisztikákat a vonatkozó kutatásokból, számba vettük az okokat, amiért az emberek részrehajlóak a diplomásokkal szemben, és ez milyen szempontból ártalmas. Gyakorlati tanácsot adtunk ahhoz, hogyan módosíthatod a kiválasztási feltételeidet, ha úgy döntesz, kihúzod a jelöltekkel szembeni elsődleges szűrőid közül az egyetemi diplomát.

A cikket tavaly januárban tettük közzé, de még mindig releváns. Nyitott vagy arra, hogy fontolóra vedd a tényeket és érveket? Olvasd el (újra) itt.

Láttad már azt a mémet, ahol egy nő kiugrik egy „2020” feliratú, lángoló épületből, a tűzoltók által kifeszített, hatalmas lepedőre, de onnan visszapattanva berepül egy másik „2021” feliratú, lángoló épületbe? Nos, elég, ha annyit mondunk, hogy 2021 nem hozta el azt a megkönnyebbülést a járványhelyzet és annak hatásai után, amiben mindenki reménykedett 2020 elején.

A toborzásnak is szembe kellett néznie a maga kihívásaival a 2020-as kezdeti fennakadások után, amikor a fokozatos feléledés magával hozta a teljes átállást az online és távoli működésre. Ez a blogposzt megírása során nem a kihívások összegyűjtése jelentett nehézséget, hanem a lehetőségek bemutatása. De sikerült, és ez a bejegyzésünk volt 2021 egyik nagy kedvence.

Elgondolkodtál már azon, hogy a nem személyesen zajló, online toborzási folyamat milyen előnyökkel járhat? Hogy válhat előnyödre a 2020-as bizonytalanság, ami hatására kevesebb jelölt volt nyitott az új pozíciókra? Hogyan rázhatja fel pozitív értelemben a digitális tehetséghiány a HR-stratégiádat? Ugorj neki újra a bejegyzésünknek, és tegyél szert friss tudásra.

Amellett, hogy általában a tech területén tapasztalható szakemberhiány megszüntetésén dolgoztunk, az elmúlt években a világ számos cégénél kapott nagyobb hangsúlyt az, hogy több nő lépjen be az IT világába. Mivel mi is szerettünk volna tenni valamit, 2021 harmadik negyedévében létrehoztuk a CoderGirl ösztöndíjat. Az ösztöndíj lehetővé teszi, hogy a tehetséges és elszánt nők és lányok ingyen tanuljanak nálunk programozni, garantált IT pozícióval a végén, amely illik a készségeikhez. Novemberben még egy teljesen új, kiberbiztonsági szakértő képzést is elindítottunk csak nőknek, kizárólag ösztöndíjas helyekkel.

A cikkben felsorakoztattunk néhány tényt és adatot a nemi szakadékról, valamint pár érdekes példán keresztül bemutattuk, hogyan siklott félre egyes digitális termékek piacra dobása, mert nem vontak be nőket a fejlesztésbe. Arra is buzdítottunk, hogy légy te is a változás része, és segíts nekünk abban, hogy minél több nő lehessen jelen a tech szektorban.

Rémlik még valami ebből? Olvasd (újra) a cikket, és inspirálódj.

A listánkon (és az olvasóink listáján) szereplő utolsó cikk valójában a legelső volt 2021-ben. Ez egy nagyon személyes visszatekintés volt 2020-ra, illetve előretekintés 2021-re Boda József, a Codecool globális CEO-jának tollából. Nagyon érdekes újraolvasni, és megvizsgálni, hogyan sikerült megvalósítanunk a terveinket (például az újabb befektetési kör elvárásait és a legújabb campusunk megnyitását Ausztriában).

Hogyan értékeli Józsi a 2021-es évet, és milyen elvárásai vannak 2022-re? Hamarosan megtudhatod egy újabb, hasonló bejegyzésünkből, amelyet a következő év elején teszünk közzé.

Addig is olvasd el (újra) ezt a blogot a részletesebb kontextus és némi nosztalgia kedvéért.

A fentiek természetesen csak kiragadott példák. Számos olyan blogbejegyzés akadt, ami nagyon tetszett az olvasóinknak, például az inspiráló podcastokról szóló gyűjteményünk, az egyik végzősünk sikertörténete, amely megjelent a BBC StoryWorks videójában az iskolánkról, valamint a színfalak mögötti útmutatónk arról, hogyan ültetjük be a gyakorlatba a cégünk értékeit a tech képzés során.

Ha kedvelted az idei blogbejegyzéseinket, mindenképp iratkozz fel a Codecool Business hírlevelére a további izgalmas tartalmakért.

Tarts velünk, és inspirálódj továbbra is a jobb digitális jövőért 2022-ben is.

Gyorsítsd fel a digitalizációt, és vidd új szintre csapatod képességeit!

Akár új tech szakemberekre van szükséged, akár meglévő kollégáid tech tudását szeretnéd naprakésszé tenni, a Codecool rugalmas és testreszabott megoldásokat kínál, hogy vállalkozásod hatékonyan lépést tartson a digitalizáció és az AI világával. Tekintsd meg szolgáltatásainkat, és találd meg az igényeidhez legjobban illő megoldást, legyen szó céges tréningekről, átképzésekről vagy IT tehetségek stresszmentes toborzásáról. Kövess be minket a Linkedin oldalunkom is!

Újabb lépés az IT-ban tapasztalható szakemberhiány csökkentése felé– megjelent az ESSA riport

developer working

Az ESSA (Európai Szoftverkészség-fejlesztési Szövetség) utánajárt azoknak a hiányzó készségeknek, amelyekre szükség van, hogy 2030-ig be lehessen tölteni a nagyjából 1,6 millió európai, digitális állást. A Codecoolnál küldetésünknek tekintjük, hogy csökkentsük a tech iparban tapasztalható szakemberhiányt. Mindezt a digitális oktatás forradalmasításával, és az ESSA konzorcium aktív tagjaként tesszük.

developer working

Manapság Európában a fejlesztők a legkeresettebb szakemberek a szoftverágazatban, és ez a tendencia csak növekedni fog. A jövő vállalatainak emellett olyan emberekre lesz szükségük, akik jól átlátják a mindennapos üzleti tevékenységeket.

Ezért is kell integrálni a soft skilleket és az üzleti tudást is az a képzési rendszerünkbe, valamint abba a szemléletmódba, ahogy a szoftverekről és azok vállalati alkalmazásáról gondolkodunk.

A fejlesztői szerepkör a legnépszerűbb

A World Economic Forum 2020-as The Future of Jobs Report (Jelentés az állások jövőjéről) beszámolójában felsorolta azt a 20 szerepkört, amelyek iránt az igény meredeken meg fog ugrani. A listán szinte minden állás az információ- és kommunikációtechnológiához kapcsolódik – a fejlesztők pedig stabilan őrzik a 10. helyet. Ezt a tendenciát a mi kutatásaink is alátámasztják; ezek alapján a szervezetek 45%-a úgy becsülte, hogy az elkövetkező öt évben további fejlesztőkre lesz szükségük.

ESSA graph 1
2021 ESSA Europe’s Most Needed Software Roles and Skills report “Need for extra people per role profile”

A programozásra és a professzionális hard skillekre nagy a kereslet

Az ESSA-jelentés még messzebbre ment, és próbaképpen azonosította a leginkább keresett skilleket a szoftverszakértők esetében.

Mondanunk sem kell, hogy a programozás a leginkább keresett hard skill, mégpedig Java, Javascript, SQL, HTML, PHP, C++, C# és Python programozási nyelveken. Azonban a szoftverszakemberek számára az a legfontosabb, hogy alaposan értsék a programozás elveit, mivel így gyorsan és könnyebben alkalmazkodhatnak új nyelvekhez.

A jelentésből az is kiderül, hogy a szakmával kapcsolatos skillek is fejlődni fognak.
„Az adott IT-skillek, például az IT-keretrendszerek vagy programozási nyelvek megtanításánál is fontosabb annak átadása, hogyan lehet megérteni az üzletet. Csak akkor lehet értékes terméket fejleszteni és létrehozni, ha az ember érti a szoftvermegoldás célját.”
Ebben a tekintetben a jelentésünkből kiderül, hogy a biztonságkezeléssel, az agilis projektmenedzsmenttel és a szoftverfejlesztési életciklusokkal kapcsolatos skillekre szükség van, és az üzletet megértő szakemberek pont olyan ütőkártyák, akiket a vállalatok keresnek – most és a jövőben is.

A soft skillek jelentik a kulcsot

A World Economic Forum (2020) előrejelzéseit csak alátámasztani tudjuk, és erősen ajánljuk a szoftveres szerepkört betöltő embereknek, hogy ne csak a hard skilljeiket fejlesszék, hanem fektessenek be a nem technikai skillekbe is, például a személyes vagy az interperszonális készségekbe: kritikus gondolkodás és elemzés, önmagunk menedzselése, csapatmunka és kommunikációs készségek.

ESSA word cloud 1
2021 ESSA Europe’s Most Needed Software Roles and Skills report “Soft and other skills for developers”

Persze a soft skilleket nehezebb feldolgozni, ha csak az elméleti tudásra lehet támaszkodni. Ezért fontos bevezetni a sokkal szisztematikusabb, valódi életből vett projekteket a tanulmányokba és a képzési tantervbe.

Minden a részletekben rejlik

2021 októberében az ESSA kiadott egy teljes jelentést, amelyben a jelenlegi (és jövőbeli) szoftverkészségek iránti igényt mérték fel Európában. A következő lépésben az ESSA többi tagjával együtt mi is hozzájárulunk, hogy egy átfogó dokumentumban reagáljunk a jelentés következtetéseire – ez az Európai Szoftverkészség Stratégia. A kezdeményezéssel kapcsolatos további információkért látogass el az ESSA weboldalára.

Eközben a Codecoolnál már javában dolgozunk azon, hogy jobb digitális oktatást biztosítsunk Európában. Már 4 európai országban – Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában – kínálunk mentorok által vezetett, projektalapú fejlesztői és más, digitális készségekkel kapcsolatos kurzusokat. A mastery-based learning (mesterfokú tanítás-tanulás) módszertanunkra és a kipróbált és tesztelt tantervünkre építünk, valamint extra figyelmet fordítunk a soft skillek fejlesztésére, mind a piaci alapon elérhető kurzusaink, mind pedig a személyre szabott vállalati megoldásaink terén. Megfizethetővé tesszük a karrierváltást, és megváltoztatjuk az emberek életét az állásgaranciánkkal, az utólagos fizetési lehetőséggel és a CoderGirl ösztöndíjjal.

Tudj meg többet rólunk, és arról, mit csinálunk, valamint vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszéljük, miként segíthetünk a szoftverkészségekre vonatkozó igényeid terén.

A víziónk: egy új közép-kelet-európai digitális tehetség hub

Mostanra már mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg soha nem fogunk egy-az-egyben visszatérni a valaha ismert „normális” működéshez. Bár az új normális részleteit még nem ismerjük, de az már látszik, hogy digitális lesz. Hogy oda is érjünk, még egy nagy szakadékot át kell ugranunk útközben, méghozzá az egyre növekvő digitális tudás- és munkaerőhiány. Mi segíthet minket az ugrásban? Egyrészt a távmunka, globális toborzással kombinálva, másrészt pedig egy közép-kelet-európai digitális tehetség hub víziója.

A RecruiTECH Romania konferenciát azért hozták létre, hogy iránytűként szolgáljon a régió toborzó közössége számára, és hogy összegyűjtse és terjessze az értelmiségi szakmákra fókuszáló toborzási megoldások legjobbjait. A 2021-es konferencia középpontjában a „megváltozott munkaerőpiac maximális kiaknázása” állt “új nézőpontok és digitális eszközök segítségével”. Íme pár gondolat a digitális munakerőhiány és annak mérséklésnek a lehetőségeiről.

A Codecool marketing igazgatóját, Ferenczy Annát  arra kérték fel, hogy ossza meg gondolatait a Covid által felgyorsított digitalizációról, annak a globális tech tudáshiányra gyakorolt hatásáról, és egy lehetséges megoldásról, a közép-kelet-európai digitális tehetség hubról.

Az alábbiakban összefoglaljuk előadásának legfontosabb pontjait.

Felejtsd el a régi digitalizációs céljaidat és kihívásaidat.

Emlékszel még arra, amikor mindenki költségcsökkentési célokkal próbálta alátámasztani a digitális transzformációs stratégiáját, és a szervezeti silók és kulturális problémák jelentették a legnagyobb kihívást? Régi szép idők, ugye? Soha nem gondoltuk, hogy milyen hamar a múlté lesznek. Pedig hidd el, hogy ez csupán néhány éve, éppen a Covid előtt volt. 2017-ben a vállalatvezetők 48%-a a költségcsökkentést a top 3 digitalizálási prioritás között tartotta számon, a kulturális és szervezeti gondokat pedig legfontosabb problémákként emelték ki. És ez most volt, 2017-ben a McKinsey szerint.

És akkor jött egy világjárvány.

Ma a digitalizáció élet-halál kérdése, a globális színtérre került tech toborzás pedig olyan, mint a 19. századi kaliforniai aranyláz. A vezetők 87%-a tekint a digitalizációra a túlélés eszközeként, a vállalkozásuk újragondolásának legjobb módjaként, vagy legalább alapvető versenyfeltételként, és már csupán 10%-uk tartja úgy, hogy elsősorban a költségcsökkentésről szólna. Emellett 75%-uk azért küzd, hogy be tudja tölteni a digitális tudást igénylő pozíciókat.

Elég nagy fordulat ez a digitális stratégiák és irányok tekintetében, és gyakorlatilag egy szempillantás alatt történt.

Ez már nem csak a vállalkozásod jövőjéről szól – ez egy személyes ügy

Ma világszerte mintegy 41 millió informatikai állás van a piacon. Ezen a 41 millión felül további 149 millió új állás jön létre 2025-ig, amelyek szintén betöltésre várnak majd.

Az új 149 millió állás a következő szakmákban és területeken jön létre:

  • szoftverfejlesztés (98 millió),
  • felhő- és adatmenedzsment (23 millió),
  • adatelemzés, mesterséges intelligencia és gépi tanulás (20 millió),
  • kiberbiztonság (6 millió) és
  • személyes és bizalmas adatok kezelése (1 millió).

A történet üzleti oldala mellett van egy nagyon személyes aspektus is. Egyre több ember veszíti el a munkáját a digitalizáció miatt, akik kénytelenek újra pozícionálni magunkat egy high-tech jövőben is túlélést biztosító karrierváltással. Ez a trend nem ma kezdődött, már évtizedek óta tart, de tavaly új lendületet nyert.

Mit hoz a jövő?

Ma egy új és nagyon szokatlan ipari forradalom közepén vagyunk. A történelemben először nem a magasan képzett dolgozók munkáját veszik át a gépek, hogy az emberek könnyebben találjanak maguknak munkát a szaktudást nem igénylő területeken. Pont ellenkezőleg: a gépek most ismétlődő, alacsonyabban képzett dolgozók munkáját veszik át, míg a magas kognitív képességeket és emberi munkaerőt igénylő munkakörök száma egyre nő.

Ezúttal az embereknek jelentős mértékben át és tovább kell képezniük magukat ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani, különben végképp lemaradnak. Ez segít a digitális munakerőhiány csökkentésében is. Nem csak a digitális stratégiák és a vállalati versenyképesség forog kockán, hanem egyéni életek is. Mire kell összpontosítania egy jó továbbképzési stratégiának, hogy felkészüljön egy kiszámíthatatlan, de biztosan digitális jövőre? Egyesek szerint a kódolásra és az empátiára. Kódolásra azért, mert a digitális jövő nem csak bekövetkezik, valakinek fel is kell építenie azt. És empátiára azért, mert folyamatosan újabb és újabb szokatlan kihívásokkal és problémákkal kell majd szembenézniük, és új megoldásokat kell találniuk rájuk, hogy együtt mérsékelhessük a digitális munkaerőhiány okozta gazdasági lemaradást.

A hiány pedig egyre csak nő

A felrobbant digitális munkaerőpiacon a tehetség aranyat ér. De az emberek sokkal gyorsabban alkalmazkodnak a digitális életmódhoz és munkavégzéshez, mint a digitalizálódó munkaerőpiaci elvárásokhoz. Az informatikai munkaerőhiény nagyobb, mint valaha, és úgy tűnik, hogy tovább nő.

Számos további tényező is közrejátszik ebben:

  • Digitalizáció az IT-n túl – a 149 millió új munkahely nagyjából csak IT pozíció. De közben látszik, hogy a klasszikusan üzleti szerepek és a hagyományosan nem IT iparágak is intenzíven digitalizálódnak. Ez egy határozott trend, és egyetlen vállalkozás sem tűnik immunisnak rá. Ma már nem csak az informatika és az IT, hanem számos más iparág, vállalat és részleg is versenyben van a digitális tehetségekért.
  • A járvány hatására a felgyorsult digitalizáció – tavaly kénytelenek voltunk 10 hónap alatt mintegy 10 évnyi digitális transzformációt megvalósítani, miközben életünket, munkánkat, csatornáinkat és termékeinket online platformokra helyeztük át.
  • Intenzív finanszírozás – részben az előző pontokhoz kapcsolódóan – a helyi önkormányzatok és az EU egyaránt óriási összegeket kezdett önteni az innovációba és a digitális projektekbe, további betöltendő állásokat teremtve.
  • Növekvő árak – a járvány által felerősített gazdasági recesszió miatt az árak tovább emelkedtek, amit később a bérek is követtek, még kevésbé megfizethetővé téve az amúgy is drága tech szakembereket a kisebb büdzséből gazdálkodó vállalkozások számára.

A munkaerőhiány további okai:

  • Elvándorlás – A jövőbiztos karrierjüket tudatosan  építő munkavállalók nyitottabbak arra, hogy lecseréljék munkáltatójukat. A járvány időszakban villámgyorsan tért nyerő távmunka pedig elmosta a fizikai – földrajzi távolság jelentőségét. A vállalkozások többsége (68%) ma már határok nélkül toboroz, az emberek pedig egyre nyitottabbak arra, hogy a világ bármely pontján jegyzett munkáltatónál dolgozzanak (21%). Míg az olyan virágzó digitális hubok, mint London vagy a Szilícium-völgy nagy előnnyel nyerik a tehetségekért folytatott globális versenyt, sok országban hátrányba kerülnek a helyi munkaerőt kereső vállalatok új, egy másik ligában játszó vetélytársaikkal szemben. Ezek a cégek érzik meg a digitális munkaerőhiány hátrányait leginkább.
  • Diplomások előnyben – ez viszont már egy olyan tendencia, amelyet az előbb említett tényezőkkel ellentétben mi magunk is megváltoztathatunk. Az informatikai egyetemi szakokon végzett jelentkezőket preferáló HR menedzserek egyszerűen elmulasztják a lehetőséget arra, hogy lecsapjanak a programozó iskolákban 5 év helyett 1 év alatt kiképzett tehetségekre, akik sokszor relevánsabb készségekkel, erősebb motivációval, és korábbi munkatapasztalattal is rendelkeznek.
  • Alacsony diverzitás – ez pedig egy másik diszkrimináló tendencia, amelynek megváltoztatására mindannyiunknak törekednie kell. A tech szakma nemtől és életkortól független szakterületté formálása – ahogy annak lennie kellene – csak akkor valósulhat meg, ha sokkal több nő és a 30+ vagy 40+ éves szakembert is alkalmazunk az IT pozíciókban, nem csak “ifjú titánokat” kell képeznünk a munkaerőhiány mérséklése érdekében.

A mi megoldási javaslatunk a digitális munkaerőhiány csökkentésére

A szakértő- és skill hiány nem fog magától megszűnni, különösen, hogy még a Szilícium-völgyet is érinti. Sokat kell dolgoznunk a megszüntetésén úgy, hogy a helyi vállalkozások is nyertesei legyenek ennek a folyamatnak, és nem csak az olyan megacégek, mint a Google és az Amazon.

Mi a Codecoolnál azzal veszünk részt ebben a munkában, hogy digitális szakemberekké képezzük a Közép-Kelet-Európai munkaerőt, és összekötjük őket partnercégeinknek. Egyetemi diploma helyett (vagy mellett) a mi végzőseink kiterjedt projekt portfólióval rendelkeznek, 4-6 programozási nyelven dolgoznak, és számos IT-platformot használnak magabiztosan. Több, mint a 30%-uk nő (és folyamatosan dolgozunk ennek az aránynak a növelésén), és sokan 30 év felettiek, korábbi munkatapasztalatokkal és kiemelkedő szalmai magabiztossággal.

Mindannyiunknak fejlődnünk kell, és közösen kell kiépítenünk egy erős közép-kelet-európai tehetség hubot, hogy egyszerre tudjuk kiszolgálni a globális és a helyi tech munkaerőhiány okozta igényt.

Most kell cselekednünk, holnap már túl késő.

Te mit fogsz tenni azért, hogy átugorhassuk a szakadékot?

Gyorsítsd fel a digitalizációt, és vidd új szintre csapatod képességeit!

Akár új tech szakemberekre van szükséged, akár meglévő kollégáid tech tudását szeretnéd naprakésszé tenni, a Codecool rugalmas és testreszabott megoldásokat kínál, hogy vállalkozásod hatékonyan lépést tartson a digitalizáció és az AI világával. Tekintsd meg szolgáltatásainkat, és találd meg az igényeidhez legjobban illő megoldást, legyen szó céges tréningekről, átképzésekről vagy IT tehetségek stresszmentes toborzásáról. Kövess be minket a Linkedin oldalunkon is!

Fedezd fel, mit kínál a Codecool még!

Ismerd meg, hogyan dolgozhatsz együtt Európa egyik vezető digitális képzőközpontjával, és érheted el digitalizációs céljaidat gyorsabban és hatékonyabban. Akár IT szakemberekre van szükséged, akár céges tréningeket keresel, nálunk megtalálod a megoldást. Kattints a linkre, és nézd meg részletes ajánlatainkat!

👉 Tudj meg többet most

Motorola Solutions Fejlesztői Akadémia a Codecool közreműködésével

Motorola Solutions in Poland teamed up with Codecool to train 26 developers in the newly established Motorola Solutions Academy last year. The selected participants attend the 7-months long training programme for free. 

The Academy was founded by Motorola Solutions to tackle the IT talent gap hitting many IT companies across Poland.

Almost 500 people applied to Motorola Solutions Academy, a special training programme developed by Codecool Poland for Motorola Solutions. From the 500 the 26 best were selected in a thorough selection process. 

During the 7-month long education programme the participants learn solid back-end or front-end developer skills from scratch. Graduates are guaranteed to be employed at Motorola Solutions in Krakow.

How were the participants selected?

The recruitment and selection process, as well as the learning path of the programme was tailor-made for Motorola Solutions by Codecool, a leading programming school in CEE. Codecool provides full-stack developer and short-term IT specialists courses across Poland, Hungary and Romania. 

To find the most suitable candidates for Motorola Solutions, the school’s mentors and recruiters:

  1. filtered almost 500 applications,
  2. conducted 100 interviews and
  3. evaluated 80 beginner level coding task submissions.

What's next?

The free training programme started in December 2020. Students are spending 6 to 8 hours per day from Monday to Friday for 7 months to learn their brand new profession. 

The curriculum is structured around an alternating weekly schedule. One week participants have lectures and workshops at Motorola Solutions, as the pandemic situation and the current regulations allow. The other week they work individually or in teams on their own projects. 

Students not only learn the latest technologies, but also improve on their soft skills to ensure a smooth onboarding to the Motorola Solutions after their training.

The Motorola Solutions Academy vision

“Motorola Solutions is an ever growing company with a high demand of IT professionals. Multiple new employees join our Krakow office each month. We run different software projects from developing critical communications, command & control systems or intelligent public safety applications, to creating an image analysis software with artificial intelligence. 

As finding the right talent on the market is often time-consuming and challenging, we decided to walk a different path. 

With the support of Codecool we set up the Motorola Solutions Academy to train the exact talents we need. This cooperation gives us an opportunity to benefit from the proven, practice-oriented education method of Codecool, and combine it with the knowledge and values important for us.

We look forward to starting working together with these highly motivated students Codecool found for us”, commented Jacek Drabik, President of Motorola Solutions Polska.

We are proud to make Motorola Solutions Academy happen

“Working on Motorola Solutions Academy has been one of our most inspiring projects in Poland. 

We truly believe that the way Motorola Solutions chose to fight against the labor shortage is one of the most effective ones. While the recruitment process, the development and the implementation of the education programme was outsourced to Codecool, the integrated programme fully reflects Motorola Solution’s needs. 

At the end of the 7-month training 26 ready-to-work employees will join their team. They will know the technologies used by the company, the projects they are going to work on, and the company itself. Onboarding costs will have been saved as well“, said József Boda, CEO of Codecool.

„A jövőnk digitális lesz. A kérdés csak az, hogy ki fogja megépíteni”

Részt vettünk a Masters of Digital konferencián, hogy megvitassuk az informatikai oktatás jelenlegi helyzetét és jövőjét Európában.

A Masters of Digital 2021 virtuális csúcstalálkozó február 3-4-én került megrendezésre, előadók és programok elképesztő felhozatalával. Európa minden pontjáról érkeztek digitális vezetők, gondolkodók és döntéshozók az eseményre. A szervező a DIGITALEUROPE, a digitalizálódó európai  iparágakat és tech szektort képviselő vezető kereskedelmi szövetség volt. Az esemény a „digital as the driver for Europe’s recovery” („digitalizáció mint Európa fellendülésének mozgatórugója”) alcímet kapta, és az európai tech fényes jövőjére és izgalmas jelenére fókuszált.

A Codecool marketing igazgatóját, Ferenczy Annát is meghívták az esemény első napján tartott „Digitally Enlightened: New World, New Skills” („Digitális felvilágosulás: Új világ, új készségek”) nagyszínpadi kerekasztal beszélgetésére. A panel digitális szakemberei az európai tech továbbképzések jelenlegi helyzetéről és jövőbeni irányairól beszélgettek.

Spoiler: a beszélgetés egyik fontos üzenete az volt, hogy a digitális továbbképzés nemcsak óriási növekedési potenciállal bír, hanem lehetővé teheti az egyre növekvő informatikai készséghiány megszüntetését is.

A testületbe meghívott négy szakértő üzleti és kormányzati oldalt, iskolákat és támogató testületeket, gyermek- és felnőttképzési szakértőket, nemzetközi és helyi szervezeteket egyaránt képviselt:

  • Una Fitzpatrick, a Tech Ireland igazgatója
  • Ferenczy Anna, a Codecool marketing igazgatója
  • Mette Lundberg, a dán IT-Branchen politikai és kommunikációs igazgatója
  • Norberto Mateos Carrascal, az Intel EMEA területi üzleti fogyasztási igazgatója

A panelbeszélgetés témák széles skáláját érintette. Szó volt például:

  • az IT diverzitását és inkluzivitását befolyásoló tényezőkről,
  • a mindenkinek járó korai digitális oktatás szükségességéről,
  • a munkaerőpiaci kilátások közelmúltban történt változásairól,
  • a koronavírus hatásairól az informatikai oktatási trendekre,
  • távmunkáról és távoktatásról, valamint
  • a digitális innováció klímaválságra gyakorolt hatásáról.

Összegyűjtöttünk néhány gondolatot a beszélgetésből, amelyeket különösen inspirálónak találtunk.

1. „Nem szabad készpénznek vennünk az európai informatikai oktatást.”

Ahogy Norberto Carrascal az Inteltől kiemelte, ha Európán kívülre tekintünk, hamar rájövünk, hogy globális szinten mennyire szerencsések vagyunk mi itt, Európában azzal, hogy a lakosság nagy része számára elérhetőek az informatikai oktatási rendszerek.

Látnunk kell azonban, hogy az egyes régiók között ugyanakkor még mindig óriási különbségek vannak hozzáférés tekintetében, és még ha adott is a hozzáférés a rendszerekhez, nem mindig tudják teljesen kihasználni azokat.

Biztosítanunk kell az infrastruktúrát ott, ahol az hiányzik, és meg kell tanítanunk az oktatókat a technológia használatára.

A koronavírus arra kényszerített minket, hogy egyik napról a másikra álljunk át online oktatásra, az állami és a magán szférában egyaránt,  a gyermek- és a felnőttoktatásban is. Láthattuk, hogy a közoktatás mennyire elmarad a digitális eszközök használata tekintetében a magánintézményektől Európa-szerte, az elavultabb infrastruktúra, tanterv és eszközök miatt. A magániskolák viszont – a Codecoolhoz hasonlóan – rugalmasabban, gyorsan és zavartalanul át tudtak állni az újfajta működésre.

Mette Lundberg hangsúlyozta, hogy ma az online órákon a gyereknél egyértelműen észrevehető, hogy passzívabbak, kevésbé elkötelezettek, alacsonyabb az energiaszintjük, és alig vesznek részt az aktivitásokban.

A szakértők egyetértettek abban, hogy ez azért lehet így, mert az online oktatás színvonalát emelni kell. Izgalmassá kell tennünk az online oktatást, jelentősen növelnünk kell az online tanulói élményt.

Ez megvalósítható a tanterv megújításával, a mesterséges intelligencia és a hibrid tanulási lehetőségek alkalmazásával (például ahogy a Codecoolnál történik az egyéni coaching foglalkozások, nagyobb webináriumok és a kisebb csapatokban történő közös munka tudatos variálásával).

Ferenczy Anna hozzátette, hogy a kormány és a magániskolák közötti együttműködés jelentős segítség és fontos lépés lehet abba az irányba, hogy a digitális oktatás elérhetővé váljon mindenki számára.

2. „A digitális generáció nem feltétlenül rendelkezik digitális skillekkel.”

Mette Lundberg rámutatott az informatikai készségekkel kapcsolatos, egy alapvető tévhitre: arra, hogy még a legfiatalabb, digitálisnak mondott generációk sem annyira digitálisak, mint gondolnánk. Kiemelte, hogy bár a legtöbb gyerek ma már korán a különféle technológiák használóivá válik, mégsem tudja, hogyan kell magát a technológiát megalkotni, hiányoznak az alapvető informatikai készségei. A Dán IT Iparági Szövetség ennek megváltoztatására elindított a dán általános iskolákban egy digitális oktatási programot, amiben már 15 000 gyerek vett részt.

Egy gyors felmérés alapján a panel (nyilvánvalóan tech iránt érdeklődő) közönségének 25%-a is elismerte, hogy mobil-függő, ugyanakkor semmilyen IT készséggel nem rendelkezik. Megerősítve a tényt, hogy valószínűleg a legtöbb IT iránt nem érdeklődő, de tech felhasználó felnőtt nem rendelkezik kreatív, alkotó digitális készségekkel.

A közönség egyik tagja felvetette az előadók felé, hogy valóban hasznos-e informatikai készségeket tanulni és tanítani, amikor az IT világ ilyen gyorsan változik.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a leendő munkaerő felkészítésében a szociális vagy meta készségek, például az alap számtani logika, a kreativitás és a hatékony tanulás sokkal fontosabbak, mint a tényleges programozási ismeretek. Ferenczy Anna hozzátette, hogy a munkáltatók manapság egyértelműen nagyra értékelik a szociális kompetenciák és az informatikai készségek kombinációját.

3. „A diverzitás nem csak morális vagy etikai kérdés. A profitról is szól.”

Una Fitzpatrick a  „Connecting Women in Technology”  (azaz „Nők bekapcsolódása a technológiába”) elnevezésű, néhány vállalat és az ír kormány rendkívül eredményes együttműködésében megvalósult programról beszélt, melynek célja a nemek arányának kiegyensúlyozása a digitális szakmákban a nők STEM munkakörökbe történő toborzásának és előlépésének ösztönzésén keresztül.

Kifejtette, hogy a változás eléréséhez vonzóvá kell tenni a tech karriert a nők számára, és hogy ezt a munkát már fiatal korban, az iskolában el kell kezdeni. A munkahelyeken pedig folytatni kell, a nők számára is befogadó környezet teremtésével, nemsemleges nyelvhasználattal és előléptetési lehetőségekkel.

Ferenczy Anna rávilágított, hogy a diverzitás nem csak erkölcsi és etikai, hanem pénzügyi és hatékonysági kérdés is. Egy nemrég végzett kutatás megállapította, hogy azok a cégek, amelynél nők is vannak a felsővezetők között, nagyobb részvényárfolyam-nyereséget, erősebb bevételnövekedést és magasabb nyereséget értek el.

Una Fitzpatrick hozzátette, hogy óriási potenciál rejlik abban is, hogy az idősebb generációk is lehetőséget kapjanak a texh oktatásban való részvételre és a tech szakmában való érvényesülésre.

4.„Már nem csak a jövőről van szó. A most a tét.”

Ferenczy Anna megemlítette, hogy bár mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy egyre nő a globális IT tudáshiány, Európában már ma is több mint 750 ezer pozíció áll betöltetlenül.

Be kell látnunk, hogy mindenkinek fel kell készülnie a folyamatos tanulásra a karrierje során. Ma már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak életünk elejét töltjük tanulással, majd az azt követő 40 évben ebből a tudásból élünk. A folyamatos és gyorsuló innováció miatt a munkák egyfolytában változnak, ezért az embereknek is ennek megfelelően kell fejleszteniük a készségeiket. Ez a közeljövőben csak még gyorsabb lesz, ezért mindenkinek el kell kezdenie fejlesztenie a tanulási képességeit, még ma.

A 45 perces panelbeszélgetés csupán súrolta azokat a kulcsfontosságú témákat és irányokat, amelyek az európai digitális átképzés jövőjét és jelenjét alakítják.

A szervező DIGITALEUROPE a BBC StoryWorks Commercial Production csapatával együtt egy mérföldkőnek számító filmsorozatot is forgatott „Digitally Enlightened” („Digitálisan felvilágosult”) címmel, hogy segítsen megosztani nagyszerű európai ötleteket és sikertörténeteket. A sorozat azt vizsgálja, hogy egy közös elképzelés hogyan segíthetné a digitális innovációt felvirágoztatni, és a fogyasztók és vállaltok javára fordítani. A sorozat egyik része bemutatja, hogyan változtatja meg a Codecool az európai tech oktatást a digitális szakemberhiány csökkentése, és az emberek életének megváltoztatása érdekében azzal, hogy segíti őket elindulni egy új, IT karrier felé.

Képek: DIGITALEUROPE

Még mindig csak diplomás IT-st keresel? Lehet, hogy nagy hibát követsz el

Egy új magyar felmérés rávilágított egy általánosabb nemzetközi problémára: az egyetemi diplomával rendelkező tech szakemberek pozitív diszkriminációjára az IT toborzás folyamatában, és arra, hogy ez mekkora akadályt jelent valójában a digitális tudáshiány felszámolásában.

Nemrég publikálták egy az informatikai tudáshiányt vizsgáló magyarországi piackutatás a legfontosabb tanulságait, amiben a toborzás folyamatát is vizsgálták.

Általánosságban az eredmények arra mutatnak rá, amit már évek óta látunk az informatikai tudáshiányról nem csak Magyarországon, hanem számos más európai országban és globálisan is problémát okoz ez a toborzás során. A koronavírus járvány és a gazdasági recesszió hatására a tech szakmák iránti érdeklődés növekedése miatt arra lehetett volna számítani, hogy csökken a hiány (és néhány országban, mint például az Egyesült Királyságban így is történt). De a digitalizáció is felgyorsult, ami egyben a kereslet növekedését is jelentette, és ez hosszú távon megerősítette az informatikai szakemberhiány növekedését.

Az általános következtetésen mellett még egy konkrét adat felkeltetette az érdeklődésünket a felmérés eredményei közül: az a tény, hogy az egyetemi végzettség még mindig elvárás az IT pozíciók 72%-ánál. Ez nyilvánvalóan a digitalizáció egyik fő akadálya. A szám a magyar piacra igaz, de úgy gondoljuk, hogy akár nemzetközi problémát is jelezhet. Úgy éreztük, hogy ennek a trendnek a toborzás folyamatában nincs sok értelme, különösen akkor, amikor a vállalatok többsége digitális szakemberhiánnyal küzd. Úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk a jelenség hátterét.

Mit várnak el az IT-s munkakörök toborzásakor?

Számos IT pozíció betöltése megköveteli azt a fajta tudást, amit csak egyetemen szerezhetünk meg, azaz például az informatika tudományának koncepcionálisan mélyreható megértését, a számítógépek, rendszerek és programok működési logikájának mély ismeretét. És ez teljesen rendben is van. Viszont a partnereinknél, és a piacon általában is azt látjuk, hogy az IT-s munkakörök legnagyobb részéhez nincs szükség ilyen magas szintű akadémiai ismeretekre.

Ezzel szemben a toborzás során ilyen elvárásokkal találkoznak a jelöltek:

  • gyakorlati készségeket, amelyek a lehető leggyorsabban hasznosíthatók a projektek során,
  • a legutolsó programnyelvek és korszerű digitális technológiák alapos ismeretét,
  • az agilis munkavégzésben való jártasságot – vagy legalább valamilyen munkatapasztalatot,
  • soft skilleket, mint pl. kommunikációs, együttműködési, prezentációs készségek, és kreativitás, valamint
  • erős belső motivációt a minőségi munkára és a tovább fejlődésre.

Ezek közül több is hiányzik az egyébként nagyon értékes képességekből, amiket egy egyetemi képzés nyújt.

A diplomások jobban bevállnak a toborzás során?

Mit történik, ha egy egyébként intelligens, diplomás jelöltet választasz, aki nem rendelkezik a fenti tulajdonságokkal és skillekkel? Csalódni fogsz.

  1. Az onboarding fájdalmas és hosszú lesz,
  2. a fluktuáció magasabb lesz (az egyetemen végzettek a gyakrabban választják a gyors karrierépítést, hogy mihamarabb megtérüljön az oktatásukra fordított hosszú idő és magas költség), és
  3. lemondasz a diverzitásról és az esélyegyenlőségről – azzal, hogy a magasabb státuszú, jómódú családokból érkező jelentkezőket választod, akik talán csak annyiban többek másoknál, hogy a szüleik megengedhették maguknak, hogy 4-5 évig támogassák gyerekük tanulmányait.

Akkor mégis miért várják el sokan a diplomát? Különösen, ha adott ez a nagyfokú informatikai szakemberhiány? Sok esetben ez egy rutin jellegű felvételi stratégia a könnyen betölthető pozíciók esetében, ahol nagy a túljelentkezés. (Nem azt mondjuk, hogy olyankor ez jó módszer a legjobb jelölt megtalálására, mindenesetre hatékony eszköz a jelentkezők számának csökkentésére.) De miért használják az IT-ban is, ahol az egyetemi végzettségből nem mindig következik a minőség, és ahol már évek óta fájó pont a munkaerőhiány?

Két oka van: mert megszoktuk, és mert nem jut eszünkbe jobb megoldás.

Egy ponton a vállaltok elkezdték az egyetemi végzettséget elsőszámú elvárásként kezelni, ugyanúgy, ahogy korábban az érettségit. Arra számítottak, hogy a diplomával együtt a jelentkezőktől fegyelmet és fejlettebb soft skilleket kapnak, mint például jobb kommunikációs készségeket, kreativitást és empátiát. Azt feltételezték, hogy egy diplomás jobb, mint egy nem-diplomás szakember.

Még mindig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egyetemi végzettség az, ami segít a boldogulásban, főleg ha egy vállalat döntéshozó fejével gondolkodunk. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink felnőve egyetemre járjanak, ahogy mi tettük, hogy könnyebben boldoguljanak majd az életükben, ahogy mi is boldogultunk. És ez rendben is van. De ez nem azt jelenti, hogy nem tehetünk semmit annak érdekében, hogy a mai felvételi gyakorlatok és stratégiák jobbak legyenek.

A világunk sokat változott azóta, amikor még az egyetemi diploma volt a digitális területen elérhető siker legjobb fokmérője.

  1. Új technológiák ma már gyorsabban jelennek meg, mint valaha. A kevésbé rugalmas egyetemi tantervek pillanatok alatt elavulttá válnak, miközben egyre sokrétűbb, egyre inkább naprakész tudást várnak el a cégek kollégáiktól nem csak az IT szektorban, hanem az üzleti szférában is.
  2. A diverzitás globális vállalati prioritássá és felelősséggé vált, etikai alapon megkérdőjelezhetővé téve a diploma meglétén alapuló felvételi kiválasztást.
  3. Az informatikai képzés pedig túl nőtt a hagyományos felsőoktatáson, és az egyetemek helyett valódi alternatívájaként jeleik meg a keresett technológiákra fókuszáló rövid, intenzív, gyakorlati képzésekkel és naprakész tudásanyaggal.

És ez az utolsó pont az, amiért olyan könnyen kezelhető a második ok, miszerint „nem tudunk jobbat”. Nyilvánvalóan jogosan tekintesz gyanakvással az egyre több gyenge minőségű, szupergyors bootcamp képzésre. De nem minden bootcamp és programozó iskola egyforma.

Egy programozó iskola megítélésekor mindig vedd figyelembe:

  • a tanfolyam hosszát (4 hónap alatt nem lesz senkiből több programnyelvet ismerő full stack fejlesztő),
  • használnak-e agilis munkamódszert a tanulás sroán a projektben (ez persze csak akkor érdekes, ha ti is használtok a vállalatodnál),
  • használják-e az angolt a tanulás során és a napi kommunikációban (szakmai angol nyelvtudás nélkül nagyon nehéz hatékonyan fejlődni és naprakésznek maradni IT területen),
  • a tanuló által megvalósított projektek minőségét, a projektek számát, változatosságát és relevanciáját,
  • a tananyagban a soft skillek súlyát és megközelítését, valamint
  • a referenciáikat, partnereiket és garanciáikat.

Lesz olyan, amikor mindent figyelembe véve egy diplomás jelentkező felvétele lesz a legjobb megoldás. És lesz olyan, amikor nem.

Azt javasoljuk, hogy tudatosan és megfontoltan vizsgáld felül a kiválasztási kritériumaidat, hogy a legalkalmasabb jelöltet találhasd meg az adott nyitott pozícióra – és még eredményesebben kezelhesd vállaltodnál az IT szakemberhiányt.

Röviden a Codecool-ról:

A Codecool egy vezető programozóiskola Magyarországon, további iskolákkal Közép-Kelet-Európában, és több, mint 2500 végzett hallgatóval, akik 200-nál is több vállalatnál dolgoznak Európa-szerte. A 10+7 hónapos full stack fejlesztő képzésünk iskolánk zászlóshajója. Vállalati továbbképzési és átképzési tanfolyamokat is kínálunk, valamint belső digitális akadémiai megvalósítását, amely teljes mértékben lefedi a szükséges digitális munkaerő toborzását, betanítását, és a folyamatos munkavállalaói tech tréning szolgáltatásokat is. Büszke tagjai vagyunk az ESSÁ-nak (European Social Simulation Association), és részt veszünk egy európai digitális oktatási stratégia fejlesztésében.

Több nőt az IT-szektorba!

A jövő fejlesztéseiben még mindig jóval kevesebb nő vesz részt, mint az társadalmilag egészséges lenne. Segíti a diverzitás kialakítását az IT szektorban. Olvasd el, mit tesz a Codecool a diverzifikáltabb IT-szektorért.

A jövő fejlesztéseiben még mindig jóval kevesebb nő vesz részt, mint az társadalmilag egészséges lenne.

Az IT-szektor régóta küzd nemi diverzitás problémákkal, és bár az elmúlt években egyre többet beszélünk róla, jelentős változás nem történt. Még mindig csak körülbelül 10-15% körüli a IT szektorban dolgozó nők aránya Magyarországon, és ez az arány mélyen alulreprezentálja a társadalmat. Holott az mára egyértelmű alapvetés, hogy morális és üzleti szempontól is kimagasló fontosságú – lenne – a sokféleség.
A technológia az életünk minden részét átjárja, az egészségügytől a közlekedésen át a személyes kapcsolatainkig. A fejlesztők által megírt programok életünk egyre nagyobb részét befolyásolják, miközben az emberiség minimális része ért csak a kódoláshoz, az algoritmusokhoz és a mesterséges intelligenciához. A népesség ezen kis részének mégis óriási felelőssége van abban, hogy olyan kódot írjon, ami az egész társadalom problémáit és a társadalmon belüli különbözőségeket is figyelembe veszi. Az elfogult programozás itt bizony a jövőre is hatással lehet!

Persze a programozók nagy része nem tudatosan épít elfogult technológiát, mégis mindannyiunkat befolyásolják a saját tapasztalataink, egyéni élményeink, amelyek alapján döntéseket hozunk. Ezek a döntések beépülnek az általuk épített technológiákba, amelyek aztán meghatározzák a mindennapi életünket és a sokféleség elmaradásával számottevő kárt tehetnek. Például hátrányos helyzetbe hozhatják a bizonyos esetekben nem reprezentált társadalmi csoportokat. Akár a nőket is.

Diverzitás az IT szektorban

A diverzitás hiánya azonban nem csak etikai kérdéseket vet fel, jelentősen érintheti egy vállalat üzleti eredményeit és az innovációra való készségét is.

“Számos tanulmány és a partnereink tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a jobban diverzifikált vezetői csapatok nagyobb valószínűségben tapasztalnak átlagon felüli jövedelmezőséget, mint olyan cégek, amelyek homogén C-szintű vezetőkkel vagy menedzsmenttel dolgoznak. A Codecool belső csapatai is ebben a szellemben működnek, női menedzsereink száma már elérte az 50%-ot. A változatosabb, diverzifikált csapatok új nézőpontokat hoznak be a diskurzusba és olyan alternatív megoldásokkal állnak elő, amit egy homogénebb közeg nem feltétlenül lett volna képes megalkotni. A többrétegűbb kérdésfeltevés és sikeresebb problémamegoldás így közvetlenül az üzleti teljesítményt is növeli. Mi azért dolgozunk, hogy a vállalati partnereinknek egy színesebb, változatosabb programozó és tech talent bázist biztosítsunk az ismert Codecool-minőségben, hogy ők is profitálhassanak a sokszínűség előnyeiből” – osztotta meg tapasztalatait Kalocsai Lea, az ország egyik vezető programozóiskolája, a Codecool sales vezetője.

A megoldás kulcsa az oktatás

Több nő csak akkor lesz a programozói pályán, ha többen kerülnek be az oktatásba is. Ma azonban hazánkban csupán 10-15 százalék az informatikai képzésben részt vevő nők aránya. Ez az arány mélyen alulreprezentálja a társadalmat és meg sem közelíti azt a 30%-os küszöböt, amitől felfelé egy kisebbség már nem érzi magát hátrányos helyzetben.

A programozást még mindig túl sok sztereotípia lengi körül. Az emberek a tipikus programozót hajlamosak a sötétben ülő szemüveges férfiként elképzelni. Egy ilyen kép megváltoztatása hosszú folyamat, és az iparági szereplők mellett az oktatási intézményeknek is aktívan részt kell venniük a szemlélet megváltoztatásában.

“A Codecool szeretné tudatosítani a lányokkal és nőkkel, hogy van helyük a technológiai, digitális és programozói tanulmányi utakon és pályákon. Nyitott, transzparens vállalatként arra törekszünk, hogy leszámoljunk a technológiához, programozáshoz és vezetői szerepkörökhöz kötődő sztereotípiákkal a közép- és kelet-európai régióban. Egyik fontos célunk, hogy az IT iparági átlagot amúgy meghaladó, 20 százalékos női hallgatói arányunkat a közeljövőben tovább növeljük, és egy sokkal jobban diverzifikált szakértői munkavállaló és start-up generációt segítsünk a karrierjük megkezdésében és fejlesztésében”- mondja Ferenczy Anna, a Codecool marketingvezetője.

A gazdaság teljesítménye szempontjából létfontosságú, hogy minél több hazai programozó legyen. A nemzetközi trendekhez hasonlóan, Magyarországon is kevesebb informatikus végzős diák van, mint betöltendő pozíció. Körülbelül 22-22.500 be nem töltött informatikai állás van a munkaerőpiacon. A vállalatok eredményessége és a társadalmi egyenlőség megteremtése miatt lényegi kérdés lesz, hogy a jövőben ebből mennyit tudnak majd nők betölteni.

A témával kapcsolatban érdemes elolvasni blogposztunkat a Forbes 30 sikeres fiatal programozó nőről készült listájáról, amelyre 11 egykori diákunk is felkerült.

A fenti cikk a forbes.hu-n jelent meg 2020. december 7-én.